Harmadik nap

Na, hol várják már a Mikulást? Az én gyermekeim már nagyon izgatottak és alig várják, hogy végre személyesen is találkozzanak a nagy szakállúval.
Évek óta működik már nálunk az a szokás, hogy a Közösségi Ház aulájában elhelyezzük a Mikulás postaládáját, amibe a gyerekek bedobhatják levelüket, rajzaikat, kívánságaikat. Egy felbélyegzett borítékot szoktunk kérni, de természetesen ha nincs, azért a válasz akkor is megérkezik:)
Minden évben szorgoskodunk egy páran, írunk egy mesét erre az alkalomra, készítünk egy kedves kis meglepetést nekik és persze kerül egy kis édesség is a válasz borítékba.
A gyerekek izgatottan várják a kellőképpen feldíszített borítékot, izgatottan bontják ki és örömmel hallgatják a történetet.
Ezt azért írtam le nektek, mert szeretnélek Benneteket arra bíztattni, hogy jövőre ti is készítsetek el egy postaládát és tápláljátok a gyermekekben a Télapó varázsát.
Mi az idén már bedobtuk a leveleket és a rajzokat és alig várjuk, hogy pénteken jöjjön a postás:)

Most egy kedves kis történetet hoztam Nektek, amiben kiderül, hogy milyen jóságos is a Mikulás bácsi és még egy kis méhecske kívánságát is teljesíti.

Bagdi Andrea

A Mikulás és a méhecske barátsága

Egy verőfényes szép nyári napon a Lappföldi Mikulás éppen nyári szabadságát töltötte. A déli békés szundikálását egy váratlan zaj törte meg. A postás zörgetett türelmetlenül, egy táviratot hozott az öreg deres szakállúnak.

Izgatottan tépte fel a borítékot, és még csak nem is pislogott, miközben egy szuszra elolvasta az üzenet minden betűjét.

A levélben egy kis méhecske kérte a Mikulás sürgős segítségét. Azért írt éppen nyáron, mert ő és szorgalmas barátai télen alusznak, így még sohasem találkoztak a jó öreg Mikulás apóval. Egy bátor méhecske leírja, hogy évek óta szomorú szívvel hallgatja társai kesergését, hogy milyen kár, hogy Magyarországra a Mikulás csak télen jön látogatóba. Mivel az ő családja és rokonai mind téli álmukat alusszák, mindig lemaradnak az izgalmas találkozásról. Ezúttal azt szeretné kérni, hogy tegyen egyszer az életben kivételt, és látogasson el nyáron hozzájuk a Magyar Alföld tájaira. A Mikulásnak potyogtak a könnyei a levél olvasása közben, annyira meghatódott, amikor a kis méhecske társairól, szerető családjáról írt. Még sohasem kapott olyan levelet, amelyben nem csomagot, ajándékot kérnek, hanem a kedves levélíró meglepetést szeretne szerezni másoknak. A Mikulás nem is gondolkodott sokáig, beleült a rénszarvasszánba és útnak eredt. De valahogy a nyári táj ismeretlen volt számára, eddig mindig hóborította vidékeken vitte az útja évtizedeken keresztül.

El is tévedt, de a kedves emberek, akikkel találkozott készségesen útbaigazították. Még csóválták is a fejüket, mit kereshet a Kenderszakállú a nyár kellős közepén feléjük. Pár nap kitartó ügetése után végre megérkezett, de már csorgott róla a víz. Bundája rámelegedett, a csizma ráfőtt a lábára. Mikor megtalálta a magyarországi alföldi méhecskéket boldogan sóhajtott fel:

- Elismerésem nektek méhek, hogy ti ilyen melegben is dolgoztok látástól-vakulásig.

A legnagyobb meglepetésükre a Mikulás sok kis csomagot adott át, ők pedig szájtátva vették át ajándékaikat. Boldogan, hálás szívvel köszönték meg a figyelmességet. Mikor felocsúdtak a meglepetésből egy áriát döngicséltek el a kedves vendégüknek, aki még sohasem hallott ehhez fogható szép produkciót. Arca kipirult a boldogságtól, de a hőségtől is. A kis levélíró méhecske elhívta egy munkanapjára, közben sokat beszélgettek, mély barátságot kötöttek. A Mikulás elismerte, hogy a méheknél szorgalmasabb faj talán nincs is a világon, az ember felé sem járna. A Mikulás az izzadságos munka láttán, amit az egy nap alatt tapasztalt leemelte a képzeletbeli kalapját a szorgalmas népség előtt.

Meg is invitálta a kis levélíró méhecskét az ő birodalmába. Igaz, hogy azt tanácsolta előbb varrattasson egy kis bundácskát, mert az ő hazájában bizony farkasordító hideg van. A kis méhecske elfogadta a meghívást, és megígérte mihelyst végeznek a munkával útnak ered a messzi Lappföldre.

Az öreg apó izgalmas élményekkel teli indult haza, közben nem győzte csodálni a káprázatosan szép tájakat. Hazatérve ő is munkának látott, rengeteg levele érkezett. Készülődni kezdett a téli műszakjához, bevásárolni indult, majd a csomagolás maradt hátra. Mikor minden teendővel végzett, éppen betoppan régen látott barátja, a kis méhecske. Hiába volt bundácskája, sokat fázódott útközben. A Mikulás gyorsan beinvitálta szerény hajlékába az elgémberedett tagjait fájlaló kis hőst. Egy szoba telis teli volt levelekkel, a raktárba pedig egy tűt sem lehetett volna elejteni. Másnap felvirradt a várva várt nap, amikor a Mikulást szerte a nagyvilágban több millió gyermek várta. Amikor a deres szakállú megtöltötte puttonyát, és a rénszarvasszán is előállt, odaszólt barátjának:

- Kapaszkodj a szakállamba, mert úgy suhanunk a felhők között, mint a szél, és nem szeretném, ha elvesznél.

Olyan mozgalmasan telt el a nap, amit a Mikulással töltött a kis méhecske, hogy egy életre emlékezetes élményeket gyűjtött. Sok szép verset, csodás éneket hallott, amivel a boldog gyermekek örvendeztették meg egész évben várt vendégüket. A kis méhecske az öreg szakállába kapaszkodva mindent hallott, csak úgy hegyezte a fülét a csodálatos produkciók láttán. Fáradtan, de boldogsággal teli szívvel suhantak haza, amikor a hatalmas zsák kiürült, és minden jó gyermek megkapta jutalmát.

A Mikulás otthonába aztán leroskadtak a tűzhely köré és kiértékelték az idei nagy nap emlékezetesebb történéseit. Elismerően nyugtázták, hogy most is gördülékenyen ment minden, temérdek ajándék ért célba, a rénszarvasok sem vétették el az utat, és szerencsére sehol sem szorultak bele a kéménybe. De ehhez bizony fogyókúrázni kellet egy kicsit, vallotta be huncut mosollyal az arcán a Mikulás.

- Ezért a mennyei örömért élek, ezért az egy napért minden évben, a gyermekek kacagása, önfeledt öröme jelenti nekem az életem értelmét!- sóhajtott fel meghatódottan.

A kis méhecske megszárítgatta hó áztatta bundácskáját, majd megköszönte minden megajándékozott nevében a jóságos Mikulásnak önzetlen munkáját. Elköszönt vendéglátójától, és hazaindult. Sohasem gondolta volna, hogy valaki bizony náluk is keményebben dolgozik. Nem kíméli magát: hóban, fagyban, a legnagyobb viharban is elgémberedett ujjakkal is hajtja a szánt, és addig nem tér nyugovóra, míg minden jó gyermeknek nem varázsol mosolyt az arcára.

Hazatérve még napokig nem tudott napirendre térni a dolog felett, visszafeküdt a kaptárba, és alig várta a tavaszt, hogy mesélhessen társainak a nagy utazás izgalmas élményeiről.

A Mikulás, pedig a tűzhely előtt éppen zsebkendője után kotorászott, mert bizony meghűlt egy kicsit, amikor valami kis üveg türemkedett ki a zsebéből. Kivette a csomagot, amihez egy levélke is tartozott. Hát, uramfia, egy üveg méz volt a csomagban.

Az üzenet pedig ekképp szólt:

” Fogadd el ezt a kis ajándékot a legjobb barátodtól, a kis méhecskétől, és családjától, neked is áldott ünnepeket kívánunk, hálásan gondolunk rád. A mézet pedig fogyaszt jó étvággyal, nagyon egészséges! Mi csak tudjuk!”

A meghatódott öreg szeméből könnycseppek gördültek ki, és pillanatok alatt eláztatták a levélkét. Száz év óta, amióta szolgálatban volt még sohasem ajándékozták meg. Ez volt hát élete legszebb, legemlékezetesebb ünnepe.

És íme néhány ötlet a postaládára, hátha kedvet kaptok hozzá ti is.

Az egészhez szükség lesz egy nagyobb papírdobozra, amit például piros hullámkartonnal bevontok és egy kicsit feldíszítitek! Fontos, hogy tegyetek a postaláda mellé egy kis kísérőlevelet, amiben elmondjátok, hogy mi a teendő, hogyan hozzanak válaszborítékot és meddig. Aztán kell egy-két lelkesebb anyuka, azaz Manó és mehet a válasz:)

Holnap hozok majd példát a levélre, amit mellékelhettek és persze lesz mese is!

Ez a miénk, évek-óta használjuk és nagyon szeretjük:)