2014. december 18., csütörtök

Tizenötödik nap

Télen nagyon fontos, hogy gondoskodjunk a madarakról, hisz ilyenkor nem találnak táplálékot, így elpusztulhatnak!
Mi évek óta készítünk madáretetőket hulladékokból és nagyon figyelünk, hogy mindig fel legyenek töltve! A gyerekek izgatottan figyelik az ablakot, hogy mikor repülnek ide a madárkák és aztán csillogó szemmel nézik, ahogy csipegetnek tollas kis barátaink!
Advent időszakában is, amikor a gondoskodás és a szeretet különös figyelmet kapnak, kifejezetten jó ötlet, ha a gyerekeket megtanítjuk az önzetlen gondoskodásra és együtt készítünk egy-egy madáretetőt, amit aztán nem felejtünk el újra tölteni!

Mit kell etetni a madarakkal?

A madarak étele télen is nagyon változatos legyen – nyers, nem sült napraforgómag, zab, köles, búza kenyér és szelet gyümölcs. De a citrusfélék, a banán, rozskenyér madaraknak ártalmas. Különböző madarak – különböző előnyös eleségek. A verebek és a tengelicék, szeretik a zabot, búzát és a kölest. Harkályok és a cinegék nem ellenzik a szalonnát, lehetőleg ne legyen sózott. Az ökörszem örömmel lakomázza a bogyókat, gyümölcsöket.

Olvassuk el a mai mesét, aztán jöjjön néhány ötlet, hogy miből lehet madáretetőket készíteni!



Szilvási Gabriella
A kis cinkék ajándéka


Eljött az ősz, mint minden évben, a fák lehullatták lombjaikat, a költőző madarak mind
elrepültek, a kis állatok egy része aludni tért. Gyorsan röpült az idő, mialatt a természet lelassult, nyugovóra tért. Csak a büszke fenyők zöldelltek most is, az itt maradt madárkák behúzódtak a városokba, hogy könnyebben találjanak eleséget maguknak. Lassan beköszöntött a tél.

Katika sokszor ült otthon az ablakban, nézte a ház előtt növő fák változását és a rajtuk folyó
életet. Ekkor lett figyelmes egy nagyobb csapat színes madárkára is. Teljesen lenyűgözte a színük, ahogyan ügyesen ugrándoztak és repkedtek az ágak között. Kati még nem ismerte őket,mert eddig sosem figyelt ennyit a természetre. Megkérdezte anyukáját, hogy milyen madarak ezek, így megtudta, hogy széncinegéket lát. Napról – napra jobban érdekelte őt ez a vidám kis csapat. Elhatározta, hogy lerajzolja őket. Az ablak elé ült rajztáblájával és színes ceruzáival, várta azérkezésüket, hiszen tudta, hogy minden délután jönni szoktak. Így volt ez aznap is. A cinkék szépen letelepedtek az ablak előtti fára, és csipegetni kezdtek. Katika gyors mozdulattal elhúzta a függönyt, hogy még pontosabban megfigyelhesse őket. Ekkor legnagyobb meglepetésére az összes kismadár hirtelen felreppent és a következő pillanatban már nyomuk sem volt. Ettől Kati nagyon elkeseredett és panaszosan mesélte anyukájának, hogy otthagyták őt a madárkák. Anyukája elmosolyodott és elmondta neki, hogy bizony, a kis cinkék az étel miatt közel jönnek az emberekhez, de félnek is tőlük, ezért ha meg akarja figyelni őket, csendben kell lenni, és csak lassan szabad mozogni, hogy ne ijedjenek meg. Meg is beszélték, hogy másnap, ha a cinkék újra eljönnek, együtt figyelik őket és készítenek szép rajzokat. A függönyt pedig már jó előre széthúzzák.

Kati nagy csodálattal figyelte a gömbölyded, tollas jószágokat, és igyekezett minél többet
megtudni róluk. Mire beköszöntött a december, Kati már kis barátaiként tekintett rájuk. Lassan
közeledett a karácsony, amit minden évben nagy izgalommal várt. Listákat készített arról, hogy
milyen ajándékokat szeretne kapni, hiszen jó kislány volt.

Jószívűsége abból is látszott, hogy tollas barátiról most sem feledkezett meg, nekik is kért a
játékokból. Egy szép nagy babaházat kért nekik. Anyukájának ez fel is tűnt.

– Miért szeretnél új babaházat, hiszen most kaptál a névnapodra? - kérdezte tőle.
– Nem nekem kell, anya! A kis cinkéknek szeretném, hogy ők is tudjanak benne játszani. Olyan
picik, hogy akár ott is lakhatnának, akkor mindig láthatnám őket. - magyarázta Kati.
Ugye nekik is hoz ajándékot a Jézuska? - kérdezte.

– Nem, kicsim, a Jézuska csak a jó gyerekeknek hoz ajándékot, az ilyen jószívű kislányoknak,
mint te! Tudod, a cinkék nem játszanak, nincs szükségük babaházra, és nem is szeretnének benne lakni, ők szabadon érzik jól magukat.
Katit még napokig foglalkoztatta a kérdés. Nem tudott belenyugodni, hogy a madárkák nem
kapnak ajándékot. Többször szóba is hozta ezt. Anyukája látta, hogy tényleg bántja ez a kislányt, így amikor ismét ezen szomorkodott, így szólt hozzá:

– Tudod, Katikám, a Jézuska nem hoz ajándékot a cinkéknek, de te azért adhatsz nekik! Télen,
amikor ilyen hideg van, nehezen találnak eleséget. Nekik az a legnagyobb segítség, ha megeteted
őket. De ez különleges ajándék ám, egész télen tart, nem csak néhány napig, karácsonykor. Ha ilyen ajándékot adsz kis barátaidnak, akkor minden nap figyelned kell, hogy van-e eleségük, és pótolnod, ha elfogyott. Ha etetni kezded őket, a kis madarak számítanak rád, felelősséggel tartozol értük!
Kati arca felderült, nagyon örült, hogy tehet valamit a cinkékért, és így ajándékot adhat nekik.
Este, amikor apukája hazaért a munkából, boldogan mesélte a nagy tervet, ezentúl ő gondoskodik a környék szárnyasairól. Apukája megdicsérte az ötletet, és megígérte, hogy másnap segít neki madáretetőt készíteni.
Jó mókának ígérkezett a munka. Másnap bőséges reggeli után útnak indultak a közeli erdőbe,
hogy összegyűjtsék az alapanyagokat. Gallyakat kerestek, vastagokat, vékonyakat egyaránt.
Kellemes, csípős idő volt, Kati boldogan szaladgált és szedegetett mindenfélét. Az ágakat az
etetőhöz, a köveket, terméseket a díszítéshez. Ahogy vidáman mókázva sétálgattak az erdőben,
nagy morajlásra és zúgásra lettek figyelmesek. Jött a kiáltás is „Dől a fa!”. Favágók dolgoztak a
közelben. Odamentek hát, megnézni, mi is történik. A favágó bácsik megmutogatták a különböző mi járatban vannak.

– Mi pedig fát gyűjtünk, hogy szép etetőt készíthessünk a madaraknak, akik a barátaim. Minden
nap eljönnek hozzám, és a házunk előtti fán pihennek és játszanak. Mindig figyelem őket, és
rajzokat is szoktam róluk készíteni. Hamarosan karácsony lesz, és az anyukám azt mondta, az etető lehet az ajándékom nekik. - lelkendezett.
Az egyik favágónak nagyon megtetszett a kislány lelkesedése, és felajánlotta, hogy az egyik
kivágott fából lefűrészel egy korongot, ami pont megfelelő lesz az etető aljának.

– Add át üdvözletemet a kis tollasoknak, kislány! -szólt nevetve a favágó bácsi, miközben
átnyújtotta a fadarabot nekik.
Megköszönték a kedves ajándékot, és hazaindultak.
Otthon rögtön neki is láttak a munkálatoknak. Közösen megtervezték, le is rajzolták, hogy fog
kinézni az etető, majd nekiláttak az összeállításának. Az alja a bácsitól kapott korong lett, az oldalát és a tetejét pedig gallyakból és ágakból készítették. Kati apukája ügyesen barkácsolt, a lányka pedig mindenben igyekezett segédkezni, hozta -vitte a szerszámokat, adogatta az ágakat,mindenből a legszebbet válogatta. Ilyen szorgos kezek mellett gyorsan ment a munka, egykettőre el is készült az etető. Kati fel is díszítette az erdőből hozott makkokkal, kövekkel és tobozokkal, majd apukája felkötözte az erkélyre. Örültek a közösen töltött időnek, és annak, hogy együtt ilyen hasznos dolgot készítettek, mialatt nagyon jól szórakoztak.

Másnap anyukája elvitte a piacra, ahol különböző magokat vettek, ami eleségül szolgált. Otthon
gondosan megtöltötték a szép új etetőt, és várták az éhes madárcsapatot. Hamarosan jöttek is,
először csak messziről, a fa ágairól figyelték, aztán egyre közelebb merészkedtek, és mivel látták, hogy eleséget találnak benne, megjött a bátorságuk, lakmározásba kezdtek. Kati boldog volt, hogy a cinkék ilyen vidáman csipegetnek, és ilyen közelről figyelheti őket. Előzőleg, titkon attól tartott, hogy a kis szárnyasoknak nem fog tetszeni a művük, amit olyan gondosan és nagy szeretettel készítettek nekik. Most minden félelme szertefoszlott, szinte repült volna kis barátai társáságában.

Eljött a karácsony is, és Katinak eszébe jutott, hogy ebből az alkalomból a cinkéknek is valami
különlegeset kellene kapniuk. Szalagokkal és gömbökkel akarta díszíteni az etetőt, de anyukája
lebeszélte róla. Az ismeretlen, lógó, mozgó szalagok elijesztenék őket. Ennek nem örülnének. Azt ő sem akarta, hogy az etető félelmetesnek tűnjön, így inkább más meglepetésen gondolkodott. Olyan ajándékon törte a fejét, aminek örülnének barátai. Mivel biztosra akart menni, úgy gondolta, jobb, ha valami eleségfélét talál ki, amit fel is lehet díszíteni.

Tudta, hogy a magok mellett az almát is szeretik a madarak, így megkereste a kamrából a
legnagyobb és legszebb piros almát, zöld szalagból masnit kötött rá, mint az ajándékra szoktak, és fellógatta az etetőre. A kis madárkák így a mindennapos ajándék, az élelem mellé kaptak még egy szép almát is karácsonyra, amit az ünnepek alatt jóízűen el is fogyasztottak. Kati nagyon boldog volt, hogy ajándékot adhatott, és segíthetett a madaraknak. Jószívűségéért meg is kapta az ajándékokat a kívánságlistájáról, de nem csak azt. A Jézuska meglepte még egy különlegességgel.
Karácsonykor újabb színes szárnyasok érkeztek, szép, piros fejű tengelicek, akikben
gyönyörködhetett. Gondosságáért így újabb kis barátokat is kapott.

Kati minden nap ellenőrizte az etetőt és az itatót, mindig akkor, amikor tudta, hogy a kis
tollasok még nem jönnek, nehogy megijedjenek tőle. Nem felejtette el anyukája szavait, miszerint a tél folyamán az ő felelőssége kis barátainak jóléte.



  :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Íme néhány ötlet madáretetőkre, persze szigorúan újrahasznosítással!
Mi ilyeneket készítettünk:

 
És íme néhány ötlet az internetről:
É

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése