Tizennegyedik nap

Pont ma hallottam egy riportot, ami arról szólt, hogy élő állatot csak abban az esetben ajándékozzunk karácsonyra gyerekeknek, ha képesek vagyunk gondoskodni róla, hisz ez egy életre szóló elkötelezettség! Egy kis kutya vagy kis cica nagyon édes lehet egy nagy piros masnival a fa alatt, de tudnunk kell, hogyan kell őket gondozni, szeretni, nevelni, mert attól a naptól kezdve ők már a család tagjai és nem játékok, amelyeket egy idő után ha meguntunk, kidobunk az utcára...

Erdősné Onda Marica

Tappancs karácsonya

-          Unatkozom – nyafogta a nyolc éves kislány a téli szünet második napján.

-           Jaj, Lilikém, ott a sok szép játékod, a babaház, amit szülinapodra kaptál, a sok Barbie, a szép ruhák, látod, hogy mi most nem érünk rá veled játszani, hiszen holnap már szenteste és rengeteg a tennivaló – válaszolta anyuka, miközben a pulykát tisztította.
 Nagymama a kalácstésztát dagasztotta, szemüvege fölött rámosolygott unokájára és így szólt:

-           Nemsokára begyúrom a mézes tésztáját, akkor szükségem lesz két ügyes kis kézre.  Segítesz kiszaggatni a formákat?

-           Igen, de addig mit csináljak? – nézett körbe a konyhában Lili.

-           Mi lenne, ha a babaházat is felkészítenéd az ünnepre? – vetette fel anyukája, és kezét megtörölve egy csillogó szalagokkal, gömbökkel és csillagokkal teli dobozt nyújtott át lányának.

Nagypapa és fia, Lili apukája, éppen nem voltak otthon, a bevásárlást intézték, de erről a kislány nem sokat tudott. Különben is a férfiaknak mindig csupa olyasmi dolguk akad, ami nem kislányokra tartozik, így Lili nem igazán firtatta, hogy miért nincs idejük vele játszani.

Belépett a csodálatosan szép, hatalmas babaházba, ami a szobájában állt, és amibe ő is befért, igaz le kellett hajtania fejét. Feltett néhány szalagot az apró függönytartóra, szekrények tetejére, de hamar beleunt. Egyedül ez is unalmas. Testvére nem volt, barátnője elutazott vidékre, hiszen az ő nagyszülei egy távoli városban laktak. Lili nem igazán szerette a szünidőket, hiszen Dia ilyenkor mindig elutazott, ő pedig magányosnak érezte magát barátnője nélkül.

Ahogy a babaház szőnyegén ült, tekintete az üvegajtóhoz nyomódott orrocskára tévedt. Az orrocska felett két csillogó fekete szem nézett vágyakozón a pulyka és kelttészta illatú meleg lakásba. Lili hirtelen felvillanyozódott. Tappancs, a kis szőrgombóc bizonyára fázik és épp olyan magányos, mint ő. Így hát együtt fognak játszani. Berohant a fürdőszobába és leakasztotta virágmintás, rózsaszín törölközőjét a tartóról. Halkan kinyitotta a nehéz üvegajtót és megcirógatta a kiskutya fejét.

-          Pszt. – mondta, mutatóujját a szája elé téve. – Gyere, bebugyolállak ebbe a finom, bolyhos takaróba és beviszlek a babaházba. Majd meglátod milyen klassz lesz együtt játszani.

Gyorsan szaladtak a percek, készült az ebéd, apukáék is megérkeztek a vásárlásból. A szülőknek kezdett gyanús lenni a nagy csönd. Lili nem szokott órákon át ilyen szépen egyedül eljátszani. Bár kétségtelenül most nagyon örültek ennek, így könnyebb volt elrejteni a fenyőfát és a meglepetéseket.  Anyuka bekukkantott a gyerekszobába.

-          Te jó isten, Lili, már megint mit találtál ki! – csattant élesen a hangja – Vidd ki azt a kutyát, de azonnal! Micsoda? Elment az eszed, kislányom? A törölköződdel takargatod?

Lili szemében könnyek gyűltek. Ha ezt megússza bünti nélkül, azt csakis a karácsonynak köszönheti…

-          De Tappancs fázott odakint és magányos is volt – motyogta a kislány csöndesen – és ráért játszani velem, és nem is rágott meg semmit.

De mielőtt minden érvet felsorolhatott volna, anyuka türelmetlenül közbevágott:

-          és mik ezek a sáros mancsnyomok, és nézd meg hogy néz ki a szép csipkés ágynemű?

A perlekedést hallva, apuka is az ajtóhoz lépett. Kis híján elmosolyodott, ahogy meglátta az ő szőke angyalkáját, a bepólyázott barna kiskutyával a karján. De hát a szabály az szabály, a kutya nem való a szobába…

-          Kislányom, vidd ki szépen Tappancsot, aztán ketten kitakarítjuk a szobádat. – Nézett békítően feleségére.

-           De Tappancs fázik kint, apu, akkor legalább a babaházat vigyük ki neki, ha ő nem lehet bent – mondta Lili könnyektől elcsukló hangon.

-           Hogy is ne! Hogy találsz ki ilyeneket? – kérdezte anyuka, haragja egy cseppet sem enyhült a karácsonyi hangulat ellenére sem. Sőt, ha lehet, hát pont ettől volt mérges. Mert Lili anyukája kedves, mosolygós asszony volt, csak most sokkal több dolga volt mint máskor, és szeretett volna mindennel időben elkészülni.

Mielőtt még folytatódhatott volna a vitatkozás, nagypapa gyorsan közbeszólt. Nagyon szerette egyetlen unokáját, majd megszakadt a szíve, ha szomorúnak látta, ezért gyorsan döntött és ezt azonnal el is akarta mondani a családnak.

-          Azt hiszem az lesz a legjobb, ha a babaház a helyén marad, viszont Tappancs kap egy saját szép kis házikót. – körbenézett, várta a hatást. Anya megnyugodott, hálásan nézett nagypapára, és kicsit sajnálta már, hogy így legorombította kislányát, főleg mert igaza volt a gyereknek. Hirtelen bejött a hideg és ők az adventi sürgés-forgás közben megfeledkeztek arról, hogy Tappancsnak meleg kuckót készítsenek.

Lili könnyei azonnal elapadtak és érdeklődve nézett nagypapára.

-           Építünk neki házat? … és mikor lesz kész? … és milyen színű lesz a fala? … és …

Nagypapa összenézett fiával és a kérdésözönt megállítva felemelte két kezét.

-          Most elmegyek a barkács áruházba és megnézem mit lehet kapni. A részleteket majd aztán megbeszéljük. – mondta és már ki is viharzott a szobából. Gyorsan felkapta csizmáját, kabátját, magához vette a kocsi kulcsát és már el is tűnt az egyre sűrűsödő hófüggöny mögött.

Lili kivitte Tappancsot az udvarra, de biztosította róla, hogy nemsokára már saját háza lesz, és hogy csak kicsit kell várnia. A kiskutya csillogó szemekkel nézte kis gazdáját, ahogy a veranda lábtörlőjén ült, lógó fülecskéit bájosan megemelte és farkát is megbillegtette jóváhagyása jeléül.

Mire asztalra került az ebéd, ismét együtt volt a család. A gyerekszoba ragyogott a tisztaságtól, a konyhában finom illatok és rend uralkodott. Mosolyogva ültek asztalhoz.

Lili nagypapa mellé ült és halkan megkérdezte.

-          Nagypapa, sikerült? Az idős férfi némán bólintott és rákacsintott a kislányra.

Ebéd után nagypapa és apuka összeállították a lapraszerelt kutyaházat.

-          Itt az egyik alja, itt meg a másik – mondta apu a szerelési útmutatót böngészve.

-           Két ház is lesz? – kerekedett el Lili szeme, aki éppen kabátban és sapkában állt a hidegben. Egész délután ki-be rohangált, hiszen nagymamának is szívesen segített a konyhában, de feltétlenül látni akarta a ház építését is, ahogy ő fogalmazott.

-           Dehogy- nevetett nagypapa, csak dupla alja lesz a háznak, mert a két réteg közti levegő is szigetel, melegebb lesz tőle a lakás.

A csinos kis házikó hamar elkészült. Igaz nem volt rózsaszín, és csipkés, fodros takaró és párna sem volt benne, de talán ez egy fiú kutyához nem is illett volna .

Amikor a sütemények kisültek, nagymama a szekrény aljából elővett egy régi, kicsit kopott, de még jó meleg ágytakarót. Kettévágta, több rétegben összehajtogatta és összevarrta a széleket. Két kellemesen puha párnát varázsolt egy szemvillanás alatt.

-          Csak egy kutyaház van – mondta Lili, amikor meglátta a kuckóba való fekhelyeket.

-           Igen ám, de ha piszkos lesz, ki kell mosni, Lilikém, és addig is kell valami Tappancsnak, nem gondolod? – válaszolta nagymama.

-           Nohát, hogy ti mi mindenre gondoltok! – csodálkozott a kislány és köszönetképpen megölelte nagyszüleit.

Még jóval vacsora előtt elkészült a házikó. Még lengőajtaja is volt, amit belülről és kívülről egyaránt ki tudott nyitni a kiskutya.

-          Majd ha kitavaszodik, levesszük az ajtót, mert a kutyák szeretik szemmel tartani az udvart, szeretnek kilátni a házukból – magyarázta apuka – de most jól fog jönni, hogy a szél jeges ujjai ne cibálják meg Tappancs bundáját.

A házat a verandán az ajtó közelében helyezték el, elvégre egy ház örzőnek ott a helye a bejárat közelében. A kiskutya kora tavasszal született, nyáron a melegben békésen szundikált a lábtörlőn, nem hiányzott neki a kuckó. De a tél beálltával, és meg kell mondani, ez a tél szokatlanul hideg volt, szükségessé vállt egy biztonságos menedék számára.

Tappancs boldogan vette birtokba lakását. Kétszer-háromszor ki s beszaladt a házba, körbeszimatolta, a lengőajtó működését tanulmányozta. Utána eldőlt a puha párnán, amit Lili gondosan eligazgatott a házikó padlóján és békés álomba merült.

Lili gyakran odaállt az üvegajtóhoz, kémlelte a sötétséget, nem látja-e a csillogó, vágyakozó kutyaszemeket. De Tappancsnak esze ágában sem volt elhagyni kényelmes, meleg házikóját.

Másnap minden a legnagyobb rendben zajlott: tökéletes lett az ebéd, a ház ünnepi díszekbe öltözött, és amíg Lili az udvaron játszott Tappanccsal, valaki csillogó karácsonyfát varázsolt a nappaliba, és a fa alatt csinos kis masnis ajándékok sorakoztak.

A kislány feltűnően sok husit hagyott a csontokon az ebédnél, de most nem szóltak rá a felnőttek, pedig máskor nem tűrték a szülők a pazarlást. Tudták, hogy ma Tappancsnak is ünnepi étek lesz a táljában.

Miután befejezték az étkezést, és Tappancs is elégedetten teletömte a hasát és ismételten elaludt, Lili végre kibonthatta a dobozokat. Volt ott meséskönyv, színes ceruza és kifestő, vidám dalos CD, mert Lili nagyon szeretett énekelni és táncolni, jó meleg kötött pulóver; ezt biztosan nagymama kötötte, gondolta. Amikor mindent jól megnézett, meghatottan felállt és ezt mondta:

-          Nagyon szépen köszönöm ezt a sok szép ajándékot – szeme ismét az üvegajtóra tévedt, de nem látta ott négylábú barátját- de azt hiszem a legtökéletesebb ajándék, mégis csak a kutyaház. – folytatta.

-          A felnőttek egyetértően összemosolyogtak, nagyon büszkék voltak a kislányra, hogy ilyen jószívű, és gondoskodó, hogy még kedvenc törölközőjét sem sajnálta, és a babaházat is odaadta volna a didergő kiskutyának, hogy neki is boldogabb karácsonya legyen.

::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Bár a történetünk nem erről szól, én ma azt gondoltam, hogy itt az ideje elkészíteni a karácsonyi képeslapokat! Az évek alatt már nagyon sokfélét készítettünk a volt munkahelyemen és itthon is és mindig nagy szeretettel küldtük azokat! Számunkra is nagy öröm volt, hogy a sok-sok számla és hirdető újság mellett ilyenkor egy-egy képeslap is akad, amit aztán központi helyre teszünk a lakásba, hogy emlékeztessen rá minket, valaki gondolt ránk:)

Íme néhány ötlet, ha kedvet kapnátok ti is: