Zsanna
Karácsony a ház körül
A felkelő nap sugaraitól vakítóan szikrázik a
táj. Előző este még sáros, lucskos volt minden, de az éjszakai viharos szél
szürke hófelhőket görgetett maga előtt. Hajnalra az ég kitisztul, az emberek
nagy örömére vastag hóréteg borít mindent.
A pitymallat csendjét izgatott nevetés,
kiabálás töri meg. Az erdő melletti kis ház lakói már a hóemberüket építik.
- Anya! Apa! Ilyen szép hóemberünk még sosem
volt! - kiáltja csillogó szemmel a kislány. - Most már mehetünk fát díszíteni!
- Ó,
milyen türelmetlen valaki! Tudod mit? Fogjunk is hozzá az előkészületeknek! -
mosolyog Anya, és gyermekét ölbe kapva siet vissza a házba. Apa csendesen
ballag mögöttük, és szinte csak magának jegyzi meg a fehér tájat nézve:
-
Boldog karácsonyt!
Ahogy az udvar elcsendesedett, két kíváncsi
fej bukkant elő az ólból. Egy kiskutya és egy kacsa óvakodik elő lassan, mintha
tojásokon lépkedne.
-
Tébláb! Mi ez a hideg, fehér micsoda? - hápog ijedten Zselé, a kiskacsa.
- Ez
hó! Egyszer már láttam ilyet, és ha emlékeim nem csalnak, roppantul élveztem! -
válaszol nem túl magabiztosan Tébláb kutyus. - Próbáljuk meg!
Zselé
és Tébláb először félénken, majd egyre inkább felbátorodva futkosnak,
hempergőznek a hóban, mígnem megpillantják a hóembert. Velőtrázó üvöltésük
rázza meg a tájat, s hanyatt-homlok rohannak vissza az ólba. Félszegen dugják
elő fejüket, csak Zselé háborgása hallatszik:
-
Ilyen irtózatos reggelem még soha nem volt! Ennyi meglepetés egy napra kicsit
sok! Először a hó, aztán meg ez az ember formájú fehér, mozdulatlan valami!
- Itt
volt az előbb a kislány a szüleivel. Ha ők látták ezt a micsodát, nekünk sem
lehet vele gondunk... Menjünk közelebb!
Zselé
és Tébláb óvatosan közelebb somfordálnak. Finoman megtapintják, erre a hóember
mély, dörmögő hangon megszólal:
-
Szép jó reggelt! Üdvözöllek benneteket!
A két
kópé rémülten rohan vissza a házba. A hóember zavartalanul folytatja:
-
Idén ilyen rettentő külsőt kaptam, hogy ezt a hatást váltom ki belőletek? Nem
kell félni, hisz amellett, hogy vajszívem van, még mozdulni sem tudok.
Zselé
merészséget színlelve lépeget egyre közelebb:
- Figyelj
csak! Te ki vagy?
A
hóember megértő hangon folytatja:
-
Mivel itt állok a magasban, ilyen gömbölyded vagyok és hatalmas, arra
következtetek, hogy újra hóember lettem. Az emberek örömükben készítenek engem
és társaimat, amikor lehull a hó. És ti kik vagytok? Mi a nevetek?
Zselé
büszkén húzza ki magát:
- Az
én nevem Zselé, és kacsa vagyok! Ő pedig itt mögöttem Tébláb, a kutya!
Tébláb
elgondolkodva kérdezi:
-
Hóember! Meddig maradsz nálunk?
- Azt
nem tudom előre! Ha melegszik az idő, én elolvadok. Olvadás után vízzé válok, a
Nap melegétől a levegőbe kerülök, majd eső vagy hó formájában újra a földre
érkezem.
A
beszédes hóember tán még most is mondaná a történetét, hanem a házban gyönyörű
karácsonyi dal csendül fel. A kis állatok az ablakhoz settenkedve csodálkoznak:
- Mi
történik odabenn? Ó! Milyen szépen énekelnek! De szép ruhában van mindenki!
Milyen szép terítő van az asztalon! Miért vonszolták be azt a fenyőfát a
szobába? Én ezt nem értem… Miért tesznek rá mindenfélét? Milyen szép!
Zselé
elfordul a háztól és megszólal:
-
Behurcolt fenyőfa, szép ruha, boldog arcok! Még sokkal boldogabbak, mint
máskor! Én ezt nem értem! - a Hóember felé fordul és tőle kér tanácsot: -
Hóember! Olyasmi zajlik odabent a házban, amit még soha, egyikünk sem látott!
Nagyon titokzatos! Te annyi helyen jártál már, benned van minden reményünk!
A
hóember a házba pillantva megállapítja:
-
Ühüm, ühüm. Hogy elszaladt az idő! Már megint karácsony van!
Tébláb
felcsigázva rohan hozzá:
-
Karácsony? Úgy tűnik, te tudod a titkot! Mondd el, légyszi!
A
Hóember válaszol, hangjában mosoly bujkál:
-
Ka-rá-csony! Tudjátok, az emberek ilyenkor ünneplik Jézus születését. A
gyerekek úgy hiszik, hogy a kis Jézus az angyalokkal eljön hozzájuk, és
megajándékozza őket. Amiben pedig valaki nagyon-nagyon hisz, az valóra is
válik!
Zselé
izeg-mozog, izgatottan hadarni kezd:
- Én
nagyon-nagyon-nagyon hiszem, hogy ajándékot kapok! Akkor? Most mit kell
tennem?:
-
Higgy! Higgy Zselé! - sóhajt a Hóember.
Tébláb
a fejét vakargatja, és hangosan gondolkodik:
- Ez
mind szép és jó, de azt sem tudják az angyalok, hogy létezünk! Fel kellene
hívni magunkra a figyelmet!
Zselé
olyan hangon kiált fel, mint aki eget rengető dolgot talált fel:
-
Énekeljünk olyan dalokat, amiket az emberek a házban!
Tébláb
kap az ötleten, így nagy hápogással, ugatással kezdik dalolni a házból
hallatszó dalocskát. Mivel sem az angyalok, sem a kis Jézus nem érkezik,
szomorúan adják fel a dolgot.
-
Hát, ez nem jött be. Nem vettek észre! - mondja Tébláb. - De figyelj! Ott benn!
A házban! Van valami, ami eddig nem volt! Mindkettőnknek feltűnt!
Az
állatok egyszerre kiáltanak fel:
- A
fenyőfa!
-
Igen, az lehet a kulcs! - csahol Tébláb. - Keressünk egy gyönyörű fenyőt, és
hozzuk ide!
Ketten
három irányba is futnának tán, ha a Hóember nem szólna utánuk:
-
Gyerekek! Gyerekek! Hova ez a szertelen rohanás? Itt van az udvar közepén ez a
gyönyörű fenyőfa! Véleményem szerint ennél jobbat keresve sem találnátok!
-
Köszönjük a segítséget Hóember! - hápog Zselé. - Gyere Tébláb! Ha éneklünk a
fenyő körül, akkor tudni fogják az angyalok, hogy mi is meg szeretnénk
ünnepelni a karácsonyt, Jézus születésének a napját!
A
fenyő mellé állnak, és énekelni kezdnek. (Magunk közt szólva a sok gyakorlás
után már sokkal, sokkal szebben hangzott a daluk.) A dal végén kíváncsian nézelődnek,
Zselé szólal meg elkeseredve:
-
Semmi, semmi, és semmi. Úgy látszik, elég dolga van az angyaloknak anélkül is,
hogy az állatokkal törődjenek!
A
Hóembernek megesik a szíve az állatkákon, és újra segítő szándékkal fordul
feléjük:
- Ne
adjátok fel gyerekek! Az angyalok mindenkivel ott vannak, és senkit nem
felejtenek el! Tudjátok, szerte a világon nagyon sokféleképpen ünneplik Jézus
születését! Ezen a vidéken az angyalok titokban karácsonyfát hoznak, ami alá a
kis Jézussal együtt ajándékot tesznek, hiszen Jézus tudja, hogy az emberek
szeretik őt és egymást.
Tébláb
halkan szól:
-
Milyen megható! Mi is megünnepelhetjük a karácsonyt?
A
Hóember bátorítólag válaszolja:
-
Persze! Találjátok meg a módját!
Zselé
rákönyököl az ablakpárkányra, ott szomorkodik:
- De
jó lett volna egy szép ajándékot kapni! Még soha, senkitől nem kaptam
ajándékot! - Ebben a pillanatban, mint
akit méhecske csípett meg, Zselé megfordul és felkiált: - A díszek! A díszek!
Hiszen mi csak egy fenyőfát álltunk körbe! Ott benn egy csodálatos karácsonyfa
áll!
Tébláb
is odarohan hozzá:
-
Gondolod, hogy ezen múlik?
Zselé
ezer reménnyel a hangjában fordul hozzá:
-
Csakis ezen múlhat! Annyira, de annyira vágyom arra, hogy Jézus észrevegye: mi
is itt vagyunk! Indulás díszekért!
A
hirtelen ötlettől vezérelve fürgén futnának a szélrózsa minden irányába, Tébláb
azonban megtorpan:
- De
mit tegyünk a fára?
Zselé
nem érti a kutyus problémáját:
-
Mit, mit? Hát, amit ők! Olyan színes gömböket, meg …, meg … mindenféléket! De
honnan lenne nekünk olyanunk?
A
Hóember hallgatja gyötrődő barátait, újra megesik rajtuk a szíve:
- No,
fiatalok! Figyeljetek csak rám! Mondta nektek valaki, hogy egy karácsonyfa
éppen azoktól a színes gömböktől lesz karácsonyfa? Díszítsétek fel úgy, ahogy
nektek tetszik! A lényeg, hogy szívetek minden szeretetével tegyétek ezt!
Zselé
rávágja:
-
Köszönjük Hóember! Rohanunk, keresünk megfelelőnek látszó tárgyakat! - majd motyogva hozzáteszi: - De hogy azután hogyan
tesszük rá szívünk minden szeretetét, azt még nem tudom.
Tébláb
is fellelkesül:
- Nem
segítenél még egy kicsit? Adhatnál ötleteket!
-
Legyen minél színesebb az a karácsonyfa! - magyarázza a Hóember. - Tegyetek rá
a hold ezüstjéből, a selymesen csorgó méz aranyából, a láthatáron lassan lebukó
nap vöröséből, és a tiszta, végtelen ég kékjéből!
-
Köszönjük! Tehát az a lényeg, hogy a szivárvány színeiben tündököljön az a
karácsonyfa! - mondja Tébláb, majd Zseléhez fordul: - Gyere barátom, keressünk
együtt valamit!
Egymás
mellett sétálgatnak, keresgélnek az udvaron. Semmit sem találnak a hóban, ami
tetszene nekik. Az ablakhoz érve Tébláb megszólal:
-
Nézd már Zselé, mi van azon a fán! Hiszen nekem van olyanom! Az a szív formájú!
Képzeld! Tegnap este a kislány hozott nekem egy darabot, de nem ettem meg, mert
mennyei illata van! Futok is érte!
Mire
Tébláb visszaér a mézeskaláccsal, Zselének is jó ötlete támad:
-
Nyáron csipegettem a kertben levendulát. Eltettem, mert nagyon megnyugtat az
illata, és gyönyörű! Mit szólnál, ha azt is feltennénk?
Lassan
gyűlnek a díszek. Előkerül a csipkebogyó, és lekerül Tébláb nyakából a kis
piros masni is. Amikor úgy érzik, ennyi elég lesz, nekilátnak, hogy a fenyőből
igazi karácsonyfát varázsoljanak. A fa azonban túl magas az aprócska
állatoknak, csak az aljára tudnak tenni a díszekből. Dolguk végeztével nem túl
lelkesen álldogálnak körülötte. Jobbról balra, balról jobbra lépegetve
mustrálják a végeredményt, de nem tetszik nekik, amit látnak. Kitaláljátok ki
az, aki újra a segítségükre siet? Hát persze, hogy a Hóember!
- Mit
lógatjátok az orrotokat? Csodálatos lett ez a karácsonyfa!
Tébláb
értetlenül néz rá:
- Még
hogy csodálatos? Nem látsz te a répától az orrod helyén?
Zselé
is kikel magából, paprikás hangon tesz rá egy lapáttal:
- Nem
a répától! Ide sem tud fordulni, nem vetted még észre?
A
megértő Hóembert azonban nem tudják kihozni a sodrából. Megszokott, nyugodt
hangján reagál a durva támadásra:
- Ó!
Egy jó hóember mindent lát! Én nem ezzel a szén szemmel látok! Én a hópelyhek
apró kristályaiból állok, és azoknak ezer meg ezer szemével látok! És tudjátok
mit látok? Azt, hogy csodálatos karácsonyfát készítettetek!
Mivel
észreveszi Zselén és Téblábon az elkeseredést és fáradságot, így folytatja:
- No
figyeljetek csak rám barátaim! Nehéz nap áll mögöttetek! Menjetek és pihenjetek
kicsit! Meglátjátok! Egy óra szundikálás után sokkal jobban vág majd az eszetek
is!
Tébláb
magába roskad:
-
Igazad van Hóember! Eddig észre sem vettem, hogy elrepült az idő! Pihenjünk egy
keveset!
Az
állatkák orrukat lógatva ballagnak vissza az ólba, s pillanatok alatt elnyomja
őket az álom.
Ekkor
az udvaron mennyei zene csendül, angyalok alakja sejlik fel a szikrázóan havas
tájon. Gyönyörű fénybe burkolt angyalok, a szeretet, béke és nyugalom jelképei.
Csendesen teszik a dolgukat. Hangtalanul, szavak nélkül is pontosan érzik,
tudják, hogy mit kell tenniük. Mire eltűnnek, a
fenyőfából káprázatos karácsonyfa válik, alatta ajándékcsomagokkal.
Egy
órácska alvás után Zselé nyújtózkodva, ásítozva lép ki az ólból:
-
Jaj! Annyira szépet álmodtam az imént! Fenséges muzsika szólt, és - e
pillanatban észreveszi a karácsonyfát, s kővé mered.
A
félbemaradt mondat kíváncsivá teszi Téblábot is. Kidugja orrát az ólból.
Zselével ellentétben nem döbben meg, hanem ujjongva rohan a fához, közben
megállás nélkül kiabál:
- Hát
mégsem felejtettek el bennünket az angyalok és a kis Jézus? Ez gyönyörű! Mennyi
ajándék! Ez mind-mind a miénk?
A
Hóember kacagva válaszol:
-
Bizony! A miénk!
Zselé
is magához tér megrökönyödéséből, boldogan rohan Téblábhoz. Egymás kezét fogva
ugrándoznak a fa körül. Amikor kellően elfáradnak, Zselé elgondolkodva a
Hóemberhez fordul:
-
Hóember! Olyan nyugodt voltál egész nap! Ugye te tudtad ezt?
- Sok
karácsonyt megéltem már, sok helyen! Persze, hogy tudtam mi fog történni! -
sóhajtja a Hóember. Erre már Tébláb is zavartan áll meg.
- No
de miért nem szóltál? Nem idegeskedtünk volna egész nap!
- Hát
tán az idegességről szólt az egész napotok? Mást nem éreztetek? -
kíváncsiskodik a Hóember.
- Én
hol ideges voltam, hol tele voltam várakozással. - mondja Zselé. Némi
gondolkodás után Téblábbal együtt kiált fel:
-
Mindvégig boldog voltam!
A
Hóember szeretetteli hangon magyarázza:
-
Látjátok! Ezért nem mondtam semmit! Ha tudjátok, hogy a Jézuska mindenképp
eljön hozzátok, akkor eszetek ágában nem lett volna készülni! Akkor mindebből
csak a várakozás maradt volna.
Nem
éreztétek volna ezt a boldogságot, amit a készülődés jelent!
- De
hát akkor már soha többé nem érzünk boldogságot, hiszen tudjuk, hogy mindenképp
meglátogatnak az angyalok! - mondja elgondolkodva Zselé, de Tébláb letorkollja:
-
Nincs igazad Zselé! Többet tudunk ennél, sokkal többet: Tudjuk azt, hogy ha
együtt vagyunk a családunkkal - aki nekem te vagy Zselé -, és együtt készülünk
a szentestére, a kis Jézus eljövetelére, az legalább akkora örömöt okoz, mint
az ajándék maga!
Zselé
átöleli barátját:
-
Szerintem jövőre már kezdjük sokkal korábban a készülődést, hogy minél tovább
tartson ez a boldogság!
-
Szeretném, ha egész évben megőriznétek a szívetekben ennek a napnak a
jelentőségét! - teszi fel a koronát e gyönyörű estére a Hóember. - Kívánom,
hogy minden perceteket aranyozza be ezentúl a boldogság és a feltétlen
szeretet! Boldog karácsonyt!
Zselé
és Tébláb a Hóemberhez bújik és átölelik őt. Hálás szívvel, szeretettel szívükben, a boldogságtól sugárzó arccal
állnak csendben, meghitten. A házból ekkor a már jól ismert karácsonyi dallam
csendül fel, amit mindhárman együtt énekelnek a családdal.
Az égen csillagok fénylenek, a hold tisztán
ragyog. Az égen néha egy-egy jelenés suhan át aranyszínű szárnyakon szállva,
mosollyal arcán. Az angyalok is boldogok, mert végre mindenki észrevette őket.
Pedig nemcsak karácsonykor jönnek el! Veled is itt vannak nap mint nap! Csak
figyelj, és érezd a jelenlétüket!
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
A hóemberek nagyon népszerűek, de sajnos manapság nem hóból, hanem különböző anyagokból kell, hogy elkészüljenek, ugyanis a havat hiába várjuk...
Hagyaczkiné Nagy Mónika hóembere:
Hóember
500g túró
150g porcukor
2 cs. vaníliás cukor
200g tejpor
150g kókuszreszelék
(+ ha kell még, egy kevés darált keksz, hogy ne legyen ragacsos)
Az egészet összekeverni, kis golyókat formálni belőle.
A maradék kókuszreszelékben megforgatni.
Ezeket villával összenyomkodni, majd 10 percig hűtőbe tenni.
http://arykana.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1147894
www.szuloklapja.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése