Tizenhatodik nap

Ismeritek azt a mondást, hogy jobb adni, mint kapni? És érzitek is? Azt hiszem gyermekként ezt még nagyon nehéz megérteni, de ez a kedves kis történet segíthet a gyerekeknek, hogy átérezzék ezt a mondást!

Nagy Éva

Adni és kapni

Ahogy az ősz vége felé járt az idő már hamar sötétedett. Ezt Ábris a legkisebbik a családból már a délutáni séták során tapasztalta is. Mindig hamarabb kellett bemenni a játékból, ami nem is igazán tetszett neki, no de csak követni kell a két testvérét, ha már ők is bemennek.

Ezen az estén mégsem annyira mérgelődött, hogy be kell menni a játékból, mert már a kertből látta, ahogy édesanyja gondosan előkészül a vacsorához. Ez az est kicsit másnak tűnt, olyan szépen megterített és az öltözete is tetszetős volt az anyukájának.

Este, amikor leült a család a szemet gyönyörködtető asztalhoz édesanya meg is gyújtott egy gyertyát ekképpen szólva:

- Ez az első gyertyagyújtás, ezt követi még 23.

- Jajj, de jó –örvendezett Bene a nagyobbik.

- Éljen! –sikoltozott Doma a középső gyermek.

A legkisebbik pedig egy kicsit értetlenkedve megkérdezte:

- Ez azt jelenti, hogy hamarosan karácsony?

- Még 23 gyertyagyújtás és karácsony. – felelte az édesapa.

- Mennyi az a ….. – kérdezte Ábris.

- 23?

- Igen.

- Amennyi kis gyertyát látsz azon a tartón.

- Húúú, az nagyon sok.

- Nem is olyan sok az – felelte a Bene.

- No, majd meglátjuk –válaszolt az édesapa.

Mindegyik gyermek nagyon izgatott lett hirtelen, a két nagyobbik el is kezdett egymás között sugdosni arról, hogy mit szeretnének kapni karácsonyra.

- Karácsony. Apropó…- kapta fel a fejét Bene - Én vajon mit kapok karácsonyra?

- És én?

- És én? –kérdezték a többiek.

Szülők egymásra néztek és összemosolyogtak.

- Ebben az évben némi változás lesz az ajándékozásban –szólalt meg szelíd hangon az édesanya.

- Na, ne már – szólt oda Doma.

- Édesapátok elmondja, mire gondoltunk.

A gyermekek érdeklődő arccal fordultak apjuk felé.

- Édesanyátokkal arra gondoltunk, hogy idén karácsonyra és az azt megelőző adventi időszakban nem csupán mi, hanem ti is megajándékoztok minket és másokat oly módon….- általános felháborodás moraja kezdett hallatszani a gyermekek felől – szeretném végigmondani, hogy mire gondoltunk.

- Jó, jó, de már most mondom előre, hogy nekünk gyermekeknek nincs pénzünk ajándékokra - tört ki Bene.

- Ezzel tisztában vagyunk édesanyátokkal, és éppen ezért arról beszéltünk, hogy másképpen is lehet adni, és szeretnénk, ha ennek ti is részesei lennétek.

Nagy csend és értetlenség volt a csemeték arcán. Édesapjuk folytatta tovább.

- Amit szeretnénk, hogy tegyetek ahhoz nem kell pénz. Kérésünk az lenne, hogy:

Adjatok segítő kezet, szavakat, támogatást az óvodában és iskolában, a környezetetekben, szeretteitek körében. Ahol élitek a mindennapjaitokat tegyetek egy-egy kedves gesztust mások felé. Tegyetek jót a másikkal. Ha például meglátjátok, hogy valakinek segítség kell, akkor megpróbáltok segíteni és ekképpen megajándékozni másokat.

- Ennyit szeretnénk kérni tőletek – zárta az édesanya a mondandót.

- És ebből, hogy lesz ajándékozás és ajándék??? - kérdezte Bene kissé duzzogva.

- Majd meglátjátok, hogy lesz. Egyelőre ennyi a kérésünk. Meg tudjátok próbálni? – kérdezte az édesanya.

- Igen – jött egy nem túl lelkes válasz a gyermekektől.

Az est hátralévő része folytatódott tovább, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna, bár még az esti mese után és a reggeli készülődésnél is egy-egy kérdés felvetődött. Bizonyára mindegyik gyermeket mélyen foglalkoztatta ez a kérdés. Hiszen a karácsony nagyon fontos ünnep számukra.

Másnap mikor elindult Bene, Doma és Ábris az útjára ki óvodába, ki iskolába bennük volt egy megbízatás, amit teljesíteni akartak, de mihelyst a barátokkal találkoztak és belevetették magukat a napba már el is feledkeztek erről.

Eljött az este, édesapa leült a gyermekekkel a nappali szőnyegjére és elkezdett kérdezősködni, hogy telt a nap, mi volt a legjobb abban. És elkezdtek csivitelni és nagyokat mesélni az apjuknak. Édesanyjuk is csatlakozott és kérdezősködött.

- Nos, esetleg valamelyikkőtök tett ma valami olyasmit, amivel örömet okozott másoknak.

Általános csend következett.

- No, biztos volt ilyen…..

A legkisebbik bátortalanul elkezdte mondani:

- Hát, az egyik lánytól elvették a labdát én pedig odaadtam neki az enyémet. Nagyon örült neki. Ez annak számít? – kérdezte félénken Ábris.

- Jujj, de jó. Ez nagyon jó Ábris. Persze, hogy annak számít. Nagyon nagy dolog, hogy a saját labdádat is odaadtad. Ezzel biztosan nagy örömet okoztál neki, megszépítetted a napját.

- Ja, csak ennyi.

- Szerintem ilyet mi is tudunk – felelték a nagyobbak.

- Akkor csak tessék. Lehet próbálkozni fiúk. –bíztatta az apa őket.

Így teltek a napok és a nagyobbak is kezdtek ráérezni az ajándékozás örömére. Estéről estére egyre több történetet tudtak mesélni óriási örömmel a szívükben, oly annyira, hogy még a szemük is beleragyogott. Ha mindet felsorolnám, reggelig hallgathatnád, csak párat had emeljek ki közülük, amit az estékről elcsíptem neked:

- Az egyik osztálytársam otthon felejtette a tízóraiját, megfeleztem vele az enyémet. Nagyon hálás volt érte.

- Ma beosztottam az osztálytársak közül, hogy ki vigye egy beteg osztálytársunknak a tanulnivalót. Mindenki buzgón vállalt egy-egy napot. A betegeskedő társunk pedig nagyon boldog, hogy minden nap van valaki, aki meglátogatja az osztályból. Még az osztályban is nagy a lelkesedés, és úgy érzem ez még jobban csapattá formált bennünket.

- Az egyik csoport társamat csúfolták, megvédtem és megvigasztaltam. Azóta nagyon jó barátok lettünk és már nem is mondanak rá rosszat.

- A szomszéd nénit láttam, ahogy bandukolt hazafelé megkérdeztem, hogy van. Elkezdett mesélni és nagyon hálás volt, hogy egy jót beszélgethetett velem.

- Az egyik barátomnak nehezen ment egy matek feladat, mondtam, hogy szívesen segítek neki. Elfogadta, és az adott feladatot nagyon jól megértette és megoldotta. Azóta lelkesebb a matek iránt…….

Egy idő után az ajándékozást küldetésüknek tekintették, ami meghatározta a mindennapjaikat. Rádöbbentek így sokkal többet tudnak adni a szeretteiknek, a társaiknak, barátaiknak, a világnak, mintha pénzük volna. Sőt sokszor ők maguk úgy érezték, mintha ajándékot kaptak volna. Több barátjuk lett. Nagyon szeretve érezték magukat. Sokkal többen mosolyogtak rájuk és körülöttük. Ők is boldogabbak lettek. Rájöttek és megértették, hogy szüleik mit szerettek volna elérni. Pont ezt.

Aztán ahogy közeledtek karácsony ünnepe felé, egyik este elmondták, hogy ők nagyon sokat tanultak az elmúlt időszakban.

- Én nem is gondoltam, hogy ezzel örömet tudok szerezni másoknak.

- Édesanya, te tudtad, hogy ennyi szeretetre éhes ember létezik ebben a világban?

- Szeretném ezt az év minden napján gyakorolni és adni és adni, mert ez akkora ajándék. Adok és én magam is kapok. Ez milyen jó!

- Már megértettem, hogy mire is mondtátok, hogy az ajándékozásban én magam is ajándékot kapok. Köszönjük – felelték a gyermekek.

A szülők egymásra kacsintottak boldogan.

- Ajándékozni öröm, és nem feltétlen szükséges hozzá pénz. Az ajándékozásban felfedezed, hogy te magad is meg lettél ajándékozva. Az öröm az, ami ilyenkor betölt, és nemhogy kevesebb lesz, inkább még több. Édesanyátokkal nagyon büszkék vagyunk rátok, hogy ezt ti megértettétek, megtapasztaltátok. Nagy öröm, hogy ilyen gyermekeink vannak. Köszönjük nektek – zárta a mondandóját az apa.

Édesanyjuk pedig egy nagy öleléssel fejezte ki a boldogságát.

És lassan fogytak a gyertyák és elérkezett az ünnep napja és az anyának nem kellett rohannia, kapkodnia, mert már mindenki besegített neki az előző napokban, így gyorsabban készen lett minden és senki sem volt fáradt.

Szenteste, amikor leültek, hogy meghallgassák a gyönyörű fa alatt a karácsony történetét, senki sem volt kimerült, viszont mindenkinek az arcán és a szemében óriási hála és öröm volt.

Senki nem várt már ajándékot, mert már megajándékozva érezték magukat. És ez mindennél becsesebb és drágább volt számukra.

És tudta mindenki, hogy a szeretet a legnagyobb ajándék, amit adhatott és kaphatott.

(Vajon te megtapasztaltad már ezt? Te tudsz ajándékozni?)

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Összegyűjtöttem nektek néhány ötletet, amivel a gyerekek is kedveskedhetnek a szeretteiknek, de a legfontosabb, hogy azt tanítsuk meg nekik, hogy nem csak tárgyakat adhatnak, hanem figyelmet, gondoskodást, szeretetet, megértést, egy jó szót stb.:

- Rajzoljanak valamit és ezt tegyétek keretbe, vagy ha van otthon egy üres pizzás doboz, akkor arra

- fényképek albumban vagy képkeretben, gyermekrajzokkal, idézetekkel, üzenetekkel társítva

. karácsonyfadíszek sajátkezűleg

- mécsestartók pl. befőttesüvegből

- pohár vagy tányér porcelánfestékkel megfestve

- póló vagy felső textil filccel díszítve

. házi lekvárok egyedi üvegben

- saját készítésű sütemények egyedi csomagolásban

- varázslatos üzenet (fehér zsírkrétával írjatok egy papírra és ha lefestik, átbukkan az üzenet

- készíthettek kaspókat is

- vagy ékszertartókat

És még hosszan sorolhatnám... Egyéb ötlet?