2014. december 14., vasárnap

Tizenharmadik nap

Ma van Luca napja, amihez sok érdekes népszokás kapcsolódik.

Forrás:  http://kerekito.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=395%3Aluca-nap-december-13-&catid=37%3Aolvasnivalok&Itemid=1


Szabadkai Anna kecskeméti foglalkozásvezető összeállítása


Kevés olyan jeles napunk van, amelyhez annyi hiedelem és szokás fűződne, mint Luca napjához. A Luca név jelentése latinul fényhozó, azt jelenti hajnalban született.
A Gergely-naptár életbe lépése előtt ez a nap volt a téli napforduló, a világosság kezdete, az év legrövidebb napja és leghosszabb éjszakája, vagyis gonoszjáró nap. Úgy tartották egykor, hogy ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni, és a gonosz hatalmának megtörésére irányuló varázscselekmények napja is egyben. Néhol ezért fokhagymával rajzoltak keresztet az ólak ajtajára, máshol az állatok fejét kenték be vele és hamut szórtak az istálló elé. Lefekvés előtt pedig az emberek is lenyeltek néhány gerezd fokhagymát.
A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők és festők merítettek. Oltalmáért fohászkodtak a vakok és a szembetegségben szenvedők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanúgy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoztak.
Arról, hogy ki volt Luca, eltérőek a vélemények: gyakran azt mondták róla, hogy boszorkány, de azt is hallottuk, hogy szűz volt.
A Luca naptól karácsonyig terjedő időszakban időjárásjóslásra alkalmas praktikákat űztek, ennek a tizenkét napnak az időjárásából következtettek ugyanis az elkövetkező egy évre. Úgy vélték, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának
Ugyanezt a célt szolgálta a hagymakalendárium is. A hagymát 12 héjra bontották, s rá sót szórtak. Amelyik hagymadarab nedves lett ezután, az évnek annyiadik hónapja lesz esős a jóslat szerint.
A legnevezetesebb népi szokás az úgynevezett Luca székének faragása, melyet 9-féle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser, rózsa) készítettek, és szögek helyett bükkfából faragott ékek tartották össze. Alakja egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt. Ezt az ötszög-alakot boszorkányszögnek hívták. A hagyományos Luca széke 13 napig készült, mindennap kellett kicsit faragni rajta, de csak karácsony estéjére volt szabad befejezni. Innen ered a mondás: „Lassan készül, mint Luca széke!” Segítségével a szék tulajdonosa megláthatta a falu boszorkányait az éjféli misén. Aki mások számára láthatatlan tollakat és szarvakat viselt a fején. Ezután a Luca széket el kellett égetni, nehogy rontást hozzon a házra.
Azonban, ha a boszorkányok is meglátták, és üldözőbe vették őt, menekülés közben mákot szétszórva a háta mögött, időben hazaért, hogy elégethesse a széket. A boszorkányoknak közben a mákot kellett felszedegetniük az útról.
„Kilenc fából
Kilenc jámbor,
Bűvös szóból
Luca-széket
Faragok.”
Amire gyermekkoromból nagyon emlékszem az, hogy a Nagyanyám minden évben elmondta és be is tartotta, hogy Luca napján nem szabad semmi házimunkát végezni. A hagyomány szerint ha ezt valaki megszegi, bizony súlyos büntetés lesz az ára.
Tilos volt ezen a napon szőni, fonni, varrni, mert azzal bevarrták a tyúkok fenekét egész évre. Tilos volt kölcsönadni bármit is, mert az egy évre elvitte a szerencsét. Nem szabadott sem mosni, sem kenyeret sütni, a betegségeket pedig csak vesszőzéssel lehetett elűzni.
A családunk másik és számomra nagyon kedves hagyománya a Luca búza ültetés. Abból a búzából amit az apukám vet és arat. Ilyentájt mindig megérkezik a kis csomag a hazai búzamagokkal.
Luca napján este, különböző méretű cserepekbe búzát ültetünk. Valóban kikel Karácsonyra. Nagyon szeretem, mert szép dísze az ünnepi asztalnak, mindig állítunk bele gyertyát és szalaggal átkötjük a cserepet. Eddig, még minden évben nagyon sok és zöld volt a búza, tehát örültünk a jövendő bőségesnek ígérkező évnek. A barátaim pedig évek óta várják a karácsonyi asztalukra az általam vetett Luca búzát.
A búza zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.
Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Ha engedélyt kaptak a kotyolásra, akkor szalmán, vagy fadarabon énekelve kívántak a házakban bő termést, gazdag állatszaporulatot. Ezt a szalmát tette a gazdasszony a tyúkok alá, hogy jobban tojjanak. A kotyolók jutalma egy-egy marék aszalt gyümölcs, dió, alma volt. Dünnyögve előadott verses mondókájuk a kimondott szó erejébe vetett hitet is bizonyítja. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. Az alábbi versrészlethez hasonlított a mondókájuk, amelyben számba vették a háztartás és a gazdaság dolgait.
Luca, Luca kitty, kotty, kitty, kotty.
Száraz körtét várom!
Gelegenye kettő, három.
Ha nem adnak szalonnát,
Levágom a gerendát.
Ha nem adnak hurkát,
Elviszem a Julcsát!
Luca, Luca kitty, kotty, kitty, kotty.
Gelegenye kettő, három.
Ha nagy rendetlenség, sok szemét van a szobában, azt szokták mondani: Olyan a ház, mintha Lucáztak volna.
A fiatalok ezen az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, amelynek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak.
Ezen a napon jósoltak is.
A legnépszerűbb jóslási forma azonban a lányok leendő férjeinek megjövendölése volt. A majdani férj foglalkozását mutatta meg a vízbe öntött ólom formája, nevét pedig a gombócokba főzött cetlik közül az, amelyik először feljött főzéskor a fazékban. Azt is ki lehetett ilyenkor deríteni, hogy még hány évet kell várnia a lánynak a férjhezmenetelre. Egyszerűen oda kellett menjen a hajadon a disznóólhoz, s abba egy jó nagyot belerúgni. Ahányat röffent aztán a disznó, annyi esztendő múlva ment férjhez a lány.
Ehhez a naphoz fűződik a Luca - cédulák készítése. Az eladó lányok így próbálták megtudni jövendőbelijük nevét. Luca nap estéjén tizenhárom egyforma cédulára felírtak egy-egy férfinevet, aztán galacsinba hajtogatták a papírdarabkákat, s minden nap a tűzbe hajítottak közülük egyet. Tizenhárom nap múlva, karácsonykor kibontották a megmaradt cédulát: amilyen név állt a papíron úgy fogják hívni a férjüket.

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
A pályázatra érkezett egy nagyon szép Luca-napi mese, de azt majd csak a jövőre megjelenő könyvben olvashatjátok majd,
Addig is itt egy másik kedves történet Kecskeméti Viktória tollából


Kecskeméti Viktória
Életem legboldogabb napja

Egyszer volt, hol nem volt, így is kezdhetném a mesém, de nem teszem, mert talán igaz amit írok és te kis olvasó elhiszed amit mondok.
Egy hideg téli estén, amikor már besötétedett az ég és a napocska aludni tért,
sűrű hópelyhek táncoltak nevetve, kergetőzve az út mentén világító lámpafényben.
Az apró pici csillagok kezüket megfogva  szikrázón ragyogták be az utakat, tetőket, erdőket mezőket.
A sötét szoba ablakában két kis buksi látszódott, amint a pisze orruk a hideg ablaknak nyomódott.
- Hurrá esik a hó!  - kiáltották és boldogan figyelték a pihék keringőjét.
-Anya, megyünk szánkózni? kérdezte Borka, és -  Ajjaa épít embejkét! - vágott a szavába kicsi Barka! Mosolyogtam a két kipirult arcocskára és megegyeztünk, alszunk egy nagyot és kipihenve neki kezdünk a ránk váró napnak, mert a szánkózás és a hóemberépítés nagy munka ám, egész embert kíván!
Borka nemrég kapott új piros sapkát, amin kis csengők voltak, Barka pedig szép piros meleg kesztyűt, ami nem ázik át a  legnagyobb hóember építés után sem. Izgatottan keresték elő és készítették ki a másnapi elfoglaltsághoz a megfelelő ruhadarabokat. Borka a sapit vette elő leghamarabb, Barka a kis kesztyűt, aztán sorba jöttek a többi ruhadarabok. Ti tudjátok milyen ruhára van szükség hogy tudjunk kinn a hidegben egy óriási hóembert építeni?
Borka nagyon ügyesen válogatta össze a ruháit, atléta, póló, harisnya, pulcsi, overál,sapka sál, kesztyű.
Barka is igyekezett, neki bekerült egy rövid naci és egy szoknya is az overál helyett. Télen, amikor esik a hó, kinn nagyon hideg  van, és ha sokáig játszunk a szabadban, rétegesen kell felöltözni, mondtam én.
Az esti mesét követően gyorsan mély álomba szenderedtek mindketten, és biztosan szépet álmodtak, mert amikor betakartam őket,  halvány mosoly suhant át a tündéri arcocskákon.
A reggeli ébredést követően megbeszéltük, hogy szánkóval elmegyünk a közeli játszótérre és  ott építünk egy óriási hóembert. Mondanom sem kell, ennyire szófogadónak még sosem láttam őket. Gyors tisztálkodás, öltözködés, veszekedés nélküli reggeli… Csak ámultam és bámultam.
 A nap ragyogóan sütött, a hó vakítóan tündökölt az előttünk elterülő utcákon.
Felpattantak a szánkóra és elindultunk a játszótér irányába.
Ott már voltak gyerekek, akik hozzánk hasonlóan ezt a kedves programot választották maguknak. Volt ott egy kisfiú, aki első látásra feltűnt mindenkinek. Rajta nem volt sapka, kesztyű, kabát és csizma  sem.  Aranyszínű göndör fürtjeit a  szél borzolta össze, arca kipirult a hidegben. Nadrágja szárán bemászott a szellő karja és megsimogatta vékony kicsi lábait. Pulóverének  zsebecskéiben a hópihék játszottak bújócskát. Ott üldögélt egy padon és figyelte a vidáman szánkózó sikongató gyereksereget.
Borka és Barka leszálltak a szánkóról, megfogták egymás kezét  odasétáltak a kisfiúhoz.
-Neted mél nincs kesztyű? – kérdezte Barka
és hol van a kabátod, meg a sapkád? – folytatta tovább a kérdezést Borka.
-Nem fázom! Tudjátok én a Hó hercege vagyok,  nekem nincs szükségem ilyen ruhákra, ha látom a hópelyheket, a gyerekek boldogságát, ha hallom a kacajukat az önt el melegséggel! – válaszolta ő és elmosolyodott.
Egyszer csak egy hosszantartó morgást lehetett hallani, ami a közelből hallatszódott. 
- Mi volt ez? – kérdezte Borka tőlem.
Azt hiszem – válaszoltam a kérdésére- Hó hercegünk pici pocakja jelzi, hogy kicsit megéhezett.
Benyúltam a táskámba, kivettem belőle 3 banánt. Osszátok szét, úgy hogy mindenki kapjon belőle.
Az elsőt Hó herceg kapta meg, mire Borka elkezdte kibontani a banánját, akkorra már meg is ette az övét. Borka rám nézett, majd szó nélkül átnyújtotta a sajátját is, Barka egyet harapott az övéből és azt is neki adta. Pillanatok alatt eltűntek a banánok.
-Hol van az anukád? – kérdezte Barka
Hó herceg felnézett az égre és felmutatott kicsi kezével, ujjai már vörösek voltak a hidegtől.
- Az én anyukám ott van, látjátok! Fönn a felhők fölött, abban a nagy fehér, fodros ruhában, aminek csak az alja látszik! Ott táncol boldogan, és amikor nevet, apró csillagok hullnak a lába elé, ami tovább száll is ideesik a kezembe.  Amikor a kezemre esnek és elolvadnak,  tudom, hogy az anyukám itt van velem és a pici kezével a mellkasára mutatott. 
Melegség öntött el, segíteni akartam de nem tudtam hogyan tegyem, hogy ne sértsem meg vele.
Barka levette a kezéről az új piros, meleg kesztyűjét és Hó hercegnek adta.
- Vedd fel az anukádnak is tetszik majd! Aja segít, zsebe! – igen Kicsim!  Barka eldöntötte a kérdést. Átadta kedvenc új kesztyűjét, hiszen neki van zsebe, ahová elrejtette a hideg elől pici kezét!
Borka gondolkodás nélkül levette piros sapkáját, amin a kis csengők voltak.
-Vedd fel, anyukád most már nemcsak látni fog, hanem hallani is, amikor rajtad van a sapka és megszólalnak az apró pici csengők mindig tudni fogja merre jársz! – és boldogan mosolyogva adta át a sapkát. Anya ma ne építsünk inkább hóembert, majd legközelebb!
Hó herceg  csillogó szemekkel nyúlt a sapka után,  felvette és az apró aranyló fürtöcskék átmelegedve kapaszkodtak a meleget adó sapkába.
Észre sem vettük a beszélgetésben, hogy elhalkult a gyerekzsivaj és a sok-sok gyerek körbe állt bennünket.
Volt egy asztal, amit ugyan betakart a hó, de most ez nem számított. Mindenki hozott valamit, volt ott vastag kabát, nadrág, harisnya, sál, csizma, pulóver, alma, mogyoró, kenyér, szalonna. Mint egy adventi koszorú, amit a Hó herceg számára készítettünk mindannyian. Mindenki hozzátett valamit, amit nélkülözni tudott, és a gyermeki örömöt és boldogságot adta vele.
-Köszönöm! –rebegte és egy apró, meleg könnycsepp gördült le jéghideg arcán.
Még soha nem kaptam ennyi ajándékot, ez volt életem legboldogabb napja!
A szánkóra felpakoltuk a sok –sok ajándékot, megfogta a szánkó zsinórját és boldogan húzta hazafelé, ahol a nagyi már biztosan várta. Hallottuk, amint egyre halkulnak a lépések a ropogó hóban, majd végül csak a pici csengő hangját hozta a szellő a távolból.

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

Vessetek ti is Luca-napi búzát:
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése